Figyelmeztető jelzések a cukorbetegek számára, melyeket mindenkinek tudnia kellene

Ma már a diabétesz népbetegségnek tekinthető, hiszen Magyarországon minden 12 ember közül egy cukorbeteg, illetve kóros cukor-anyagcserével rendelkezik. Magyarországon jelenleg kb. 600.000 cukorbeteget tartanak nyilván és számuk folyamatosan évente 5-10%-kal növekszik. Fontos tudni, hogy a betegség jelenleg nem gyógyítható, de ha a frissen felfedezett cukorbeteg súlyfeleslegének jelentős részétől megszabadul, betegsége visszafejlődhet, ha pedig később csökkenti testsúlyát 10-15 százalékkal, akkor évekkel tovább maradhat tablettás kezelésen, és eltolható az inzulinkezelés bevezetése. Tehát mindig és mindenkor jó oka lehet egy elhízott cukorbetegnek, hogy testsúlyát igyekezzen csökkenteni.

Ebben a cikkben bemutatjuk a cukorbetegség két típusát, azok jellemzőit és felismerhetőségüket. Valamint ezek után bemutatunk egy garantáltan biztonságos megoldást, mely által csökkentheti a cukorbetegség kialakulásának kockázatát, a már kialakult cukorbetegség stádiumát.

Mi valójában a cukorbetegség?

A cukorbetegségnek két leggyakrabban előforduló típusát különböztetjük meg: az 1-es típusú cukorbetegséget és a 2-es típusú cukorbetegséget. A két típus előfordulási gyakorisága 1:9, vagyis a cukorbetegek kb. 90%-a 2-es típusú.

A cukorbetegség (diabetes mellitus) lényege, hogy a hasnyálmirigy inzulin termelése károsodik, vagy a szervezetben nem megfelelően hasznosul a hasnyálmirigy által termelt inzulin. A glükóz az inzulinhiány, vagy a nem megfelelő inzulin hatás miatt nem jut be a sejtekbe, felhalmozódik a vérben és szintje minden egyes étkezéssel tovább emelkedik.

Évente több mint 3600 cukorbeteg lábát kell amputálni, vagyis naponta tíz ember veszíti el az alsó végtagját hazánkban a betegség miatt a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatai szerint.

Rohamosan emelkedik a cukorbeteg gyermekek száma is!

Magyarországon 250-300 frissen diagnosztizált gyermeket érint évente az 1-es típusú diabétesz, ami háromszoros gyakoriságnövekedést jelent az elmúlt 30 évben. Különösen nyugtalanító jelenség, hogy a betegség előfordulása a hat év alatti korosztályban még az idősebb gyerekekkel összehasonlítva is aránytalan mértékben nő.

Az 1-es típusú (régi nevén inzulinfüggő) diabetes

Az 1-es típusú cukorbetegség leggyakrabban gyermekeknél és fiatal korban fordul elő (de a későbbi életkorban is felléphet).

Az ilyen típusú cukorbetegségben a hasnyálmirigy inzulint termelő sejtjei (béta-sejtek) elpusztulnak, így megszűnik az inzulintermelés. Az 1-es típusú cukorbetegségre való hajlam bizonyos fokig örökölhető (genetikai előfeltétel). Egyes környezeti tényezők (vírusok) elindíthatják a béta-sejtek pusztulását, mely inzulinhiányhoz, így végül cukorbetegséghez vezet. Mivel nincs inzulin, a sejtek fehérjéből glükózt kezdenek előállítani, annak ellenére, hogy magas a vércukorszint. Ugyanakkor a sejtek a cukor helyett zsírt kezdenek használni. A fokozott zsírégetés „melléktermékeként” ketontestek termelődnek, melyek megváltoztatják a vizelet szagát; acidózist és kómát okozhatnak. A túl sok glükóz bekerülhet a vizeletbe is és megnöveli a vizelet mennyiségét, kiszáradást okoz, mely szintén kómához vezethet.

A tünetek között előfordulhat:

  • kifejezett szomjúságérzet,
  • nagy mennyiségű, gyakori vizeletürítés,
  • fogyás,
  • álmosság,
  • visszatérő bőr- és szájfertőzés,
  • a látás romlása.

A 2-es típusú cukorbetegség

A 2-es típusú cukorbetegség általában idősebb korban lép fel, de manapság egyre gyakrabban fiataloknál, sőt gyermekeknél is előfordul. Ebben a típusú cukorbetegségben, bár a béta-sejtek nem pusztulnak el, mégsem termelnek megfelelő mennyiségű inzulint, pl. étkezéskor, amikor a legtöbb inzulinra lenne szükség.

A 2-es típusú cukorbetegségben az inzulin hatása is gyengülhet (inzulin rezisztencia). Ennek következtében, bár van inzulin, mégsem képes megfelelő mennyiségű glükózt a sejtekbe juttatni.

Tudjuk, hogy bizonyos körülmények a 2-es típusú cukorbetegség kialakulását elősegítik, vagy a fokozott kockázatot előre jelezhetik (kockázati tényezőként ismeretesek):

  • túlsúly
  • az ülő életmód
  • a helytelen étrend
  • a magas vérnyomás
  • 40 év feletti életkor
  • cukorbetegség előfordulása családon belül
  • a terhesség során mért magasabb vércukorértékek
  • 4500 grammnál nagyobb gyermek születése.

A 2-es típusú cukorbetegségre való hajlam jobban öröklődik, mint az 1-es típusúra való fogékonyság.

Mivel a legtöbb 2-es típusú cukorbetegnél az inzulinhiány nem teljes, hanem részleges, a vércukorszint lassan emelkedik, és emiatt a magas vércukorra jellemző tünetek (szomjúság, sok vizelet, fogyás) kevésbé kifejezettek. A lassabban lefolyás miatt viszont egyéb tünetek jelentkezhetnek.

Sok figyelmeztető jel van, amelyeket figyelembe kell venni, hogy előre lépjünk és változtatni tudjunk:

  • bőrviszketés
  • fokozott éhezés vagy szomjúság
  • sebek lassú gyógyulása
  • fáradtság
  • látási problémák
  • kéz-lábzsibbadás
  • hányinger
  • homályos látás
  • szexuális problémák.

 

Ez csak néhány a sok figyelmeztető jelzésből, amelyet a test ad, ha veszélyben van. A betegségek – mint például a cukorbetegség – megelőzése akkor kezdődik, amikor erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy kapcsolatba kerüljünk önmagunkkal. Figyeljünk oda a testünk jelzéseire!

„A 2-es típusú cukorbetegek 95 százaléka súlyfelesleggel rendelkezik, mely már a diabétesz diagnosztizálásakor is fennáll, és egyik fő okát képezte a cukorbetegség kifejlődésének.” – WEBBeteg – Dr. Fövényi József. „Ha a frissen felfedezett cukorbeteg súlyfeleslegének jelentős részétől megszabadul, betegsége visszafejlődhet, ha pedig később csökkenti testsúlyát 10-15 százalékkal, akkor évekkel tovább maradhat tablettás kezelésen, és eltolható az inzulinkezelés bevezetése. Tehát mindig és mindenkor jó oka lehet egy elhízott cukorbetegnek, hogy testsúlyát igyekezzen csökkenteni.”

 

Már pár kiló fogyás is csökkentheti a szívbetegség és a cukorbetegség kialakulásának kockázatát!

Az ORBERA® gyomorballon bizonyítottan hatékony társ a fogyásban.

 

Miért feküdne kés alá, ha választhat biztonságos, műtét nélküli fogyást is?! Az ORBERA® gyomorballonnal úgy fogyhat mínusz 10-25 kg-ot, hogy közben jóllakottság érzete van. Így kizárja a jójó-effektust és meg tudja tartani a leadott súlyt, miután a ballont 6 hónap után eltávolítják. Ez egy biztonságos és bizonyított módszer FDA által is minősítve.

 

Tűzze ki maga elé a célt: hány kilótól szeretne megszabadulni?

 

Amennyiben az ORBERA® gyomorballont választja, jól választ. Minimalizálja a cukorbetegség, a magas vérnyomás, a légzési elégtelenségek és még számos betegség kockázatát a garantált fogyással, melyet az ORBERA® gyomorballonnal elérhet.

Tudjon meg többet az ORBERA® gyomorballon terápiáról ide kattintva.

 

 

Felhasznált források: