Nyári alak

A nyári forma kialakítása most kezdődik el!

A nyár még távoli álomnak tűnik legtöbbünknek, azonban ha az addigra kitűzött célok között a fogyás is szerepel, akkor ideje átgondolni, hogy mit kell tenni azért, hogy ezt elérjük.

Ha valaki nagyobb súlytól szeretne megszabadulni, akkor a hagyományos diéták, sportok és egyéb próbálkozások általában nem járnak sikerrel, ilyenkor tökéletes megoldás lehet a gyomorballon terápia!

A fogyni vágyó hat hónapon keresztül elhiteti gyomrával, hogy tele van, így étkezési szokásai jelentősen megváltoznak. A sikerhez azonban a teljes életmódváltás részeként elengedhetetlen a sport és az odafigyelés az étkezésre!

szepseg_fogyas_bikini

Azt, hogy miért épp 6 hónap ez az idő már kifejtettük, most nézzük inkább meg, hogy mi történik az alatt a bizonyos félév alatt.

Az első vizsgálatok alkalmával kiderül, hogy az adott jelentkező alkalmas-e a terápiára. Ugyanis az alacsony BMI-vel rendelkezők számára nem feltétlenül a gyomorballon az ideális megoldás! Ez kifejezetten a 30-40 BMI érték esetén, vagy még nagyobb testsúlyt leadni vágyok számára tökéletes (40-es BMI feletti érték), műtét nélküli megoldás!

A testsúly mellett a másik fontos tényező a páciens egészségügyi helyzete. Ha azonban minden rendben, akkor behelyezésre kerül a gyomorballon. A beavatkozás nem műtét, ennek köszönhetően fájdalommentes. A gyomorba helyezett ballonban lévő folyadék semmilyen kellemetlenséggel nem jár!

Az optimális fogyási ütem

Amennyiben elkezdünk egy fogyókúrát, tudnunk kell, a sikeres, tartós fogyáshoz mindig két tényező fontos: mozgás és táplálkozás. Emellett pedig legalább ilyen fontos a türelem és a kitartás.

Az, hogy milyen ütemben fogyunk, egyáltalán nem mindegy. Sem az egészségünk szempontjából, sem pedig a tartósság miatt. Ha a leadott súly a normál heti 0,5-1 kg-tól eltér, el kell gondolkodnunk, hogy vajon jó úton járunk-e?

A szénhidrát és zsírbevitel csökkentésével hosszútávon biztosan könyvelhetjük az eredményt, ehhez pedig a legjobb megoldás: gyomorballon terápia!

Mindenképp fontos természetesen, milyen súlyból is kezdünk fogyni. Tetemes súlyfeleslegnél eleinte nagyobb ütemben megindulhat lefelé a súlyunk. Ilyenkor főként a felesleges víz és a béltartalom ürül szervezetünkből.

A kezdeti 1-2 hét elteltével azonban, ha ez nem változik, akkor a fogyás valószínűleg az izomszövetből történik és nem a zsírból. Ez már veszélyesebb lehet, mindenképp újra kell gondolnunk, a számunkra megfelelő diétát követjük-e?

Ami másnál befutó, az nem biztos, hogy a mi szervezetünk számára is az ideális módszer lesz. Ezen kívül számolnunk kell azzal, hogy a fogyásunk gyakran megáll, stagnál. Ez természetes folyamat, számolnunk kell vele. Ilyenkor fontos, hogy ne adjuk fel, legyünk kitartóak, esetleg változtathatunk a fogyókúrán, de semmiképp ne hagyjuk abba!

A gyomorballon terápia ideje alatt átlagosan 15-25 kg súlycsökkenés érhető el. A súlycsökkenés mértéke a személyes adottságok és az orvosi előírások betartásának függvényében változhat. A nagymértékben elhízott páciensek akár 25-35 kg-ot is fogyhatnak, ezáltal pedig komoly betegségeket előzhetnek meg, vagy éppen javulhat az állapotuk.

MINDENKI SZÁMÁRA VAN MEGOLDÁS!